Markó Csaba – régióigazgató, KITE Zrt.
Akácfai György – gazdálkodó, Bácsbokod
A betakarítás gépei álltak a KITE Napok középpontjában, melynek a hódmezővásárhelyi alközpont adott otthont. Az érdeklődők a látványos gépkiállítás mellett szemügyre vehették azt a rendezvénykamiont is, amely a cég ötvenedik születésnapjára készült el. A KITE Napok során a hagyományokhoz híven egy ünnepélyes gépátadóra is sor került. Az eseményről Markó Csaba régióigazgatót kérdeztük, és Akácfai György gazdálkodóval is beszélgettünk, aki egy új kombájn kulcsát vehette át.