Antal Gábor – vezérigazgató, Hód-Mezőgazda Zrt.
Dr. Wagenhoffer Zsombor – ügyvezető igazgató, Magyar Állattenyésztők Szövetsége
Bustyaházai László – igazgatósági tag, UBM Cégcsoport
Fontos jubileumot ünnepelnek idén az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok szervezői. Harmincadik alkalommal nyitja meg ugyanis kapuit a szakma rangos kiállítása Hódmezővásárhelyen. A hagyományokhoz híven idén is egy termékdíj pályázatot hirdettek meg azoknak a cégeknek, akik a növénytermesztés és az állattenyésztés területén innovációt alkottak. A díjakat a kiállítást beharangozó sajtótájékoztatón adták át. A kiállításról Antal Gáborral, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatójával, az állattenyésztési innovációkról pedig Wagenhoffer Zsomborral, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. A termékdíj pályázat egyik nagydíjasa az UBM Cégcsoport lett. Innovációjukról Bustyaházai László árult el érdekességeket magazinunknak.